Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu
Klimó-Bus Bonaventúra Ágnes
óvodapedagógus

Klimó-Bus Bonaventúra vagyok, egy kisfiú édesanyja. Velencén nőttem fel, napjainkban pedig Pázmándon élek a családommal. Mióta az eszemet tudom óvónéni szerettem volna lenni. Gyerekkoromban is a fiatalabb gyerekek társaságát kerestem inkább. A Kaposvári Egyetemen végeztem 2015-ben, majd pár évig egy családnál dolgoztam babysitterként. Ezután más területen helyezkedtem el, Housekeeping Supervisor voltam egy szállodában. Ez idő alatt nagyon hiányoztak a gyerekek, már akkor tudtam, hogy gyermekem születése után szeretnék elhelyezkedni a szakmámban óvónőként. Szerencsére így is alakult, 2022 szeptemberében kezdtem el dolgozni Kápolnásnyéken, végre úgy érzem megtaláltam a helyem és a legjobb döntést hoztam mikor ebbe az óvódába jelentkeztem.


„Az óvónő nevelőmunkáját, kapcsolatát a munkatársakkal, szülőkkel és gyerekkel befolyásolja az, hogy érzi magát az óvodában. A saját lelki egészségének karbantartása ugyan olyan fontos, mint a gyerekeké, mivel az óvodapedagógus a nevelési folyamat legfontosabb tényezője. Nagyon fontos hogy, ismerje önmagát legyen tisztában a gyengeségeivel, erősségeivel és egyensúlyban tudja tartani ezt."